6. nap, 107,5 kg (leadva: 2,5 kg)

Bazzeg. 107,5 kiló vagyok. Most nagyon nem tudom, mi van. 5 napja írtam ebbe a naplóba, azóta nem mértem magam. Hétfőn éjjel még a szolgálatban az otthon készített darált csirkehús-bab-kukorica és rizs kombót ettem, de abból is alig, mert már hánynom kellett tőle, inkább kidobtam.

Kedden már nem ettem semmi szénhidrátot, gondoltam kipróbálom ezt a fehérje túlsúlyos diétát, a már korábban megcsinált 9 db csirkecombnak álltam neki, főtt tojással. Vettem 40 tojást, egy 10-es rendeset, meg egy 30-as tálcást a Tescoban.

A 40 tojásból jelen állás szerint még 10 van nyersen, meg 3 selejt lett, szóval ez összesen eddig 27 tojás. Pontosabban kevesebb, mert a hütőben is van még 2 comb meg 6 tojás, de azt reggelig megeszem. De már kurvára utálom a tojás, meglátom, mi legyen holnapra.

Tegnap éjjel 2-kor kimentem futni, aztán amikor már nem bírtam, sétálgattam, reggel 5-kor mentem haza, mert már elég hülyén nézett ki a melegítős szerkóm, a munkások már mentek dolgozni. Baromira hideg is lett közben, aztán otthon már csak egy pohár forró teát tudtam csinálni, lezuhanyozni nem, mert csőtörés lehetett, és a meleg víz helyett csak folyékony rozsda jött a csapból.

Most elég szarul vagyok. Nem tudom, mi az oka, megfáztam, vagy izomlázam van, vagy csak az, hogy gyakorlatilag majdnem két napja nem ettem még 1 g szénhidrátot sem. Tudnék ölni most egy sajtos stangliért, vagy egy jó lilahagymás zsíroskenyérért.

Az előbb már majdnem megbontottam a ropit, hogy csalok egy picit, de gondoltam előbb méredzkedek egyet. Megmértem magam, 107,5 kg-ot mutatott a mérleg, úgyhogy ez újra erőt ad.

2,5 kg mínusz, ami lehet, hogy csak azért van, mert nem ittam eleget, és ki vagyok száradva, vagy bármi hasonló hülyeség, de akkor is jól esik. Mondjuk ha megnézzük, reggel a WC-n alig tudtam produkálni valamit, azon kívül, hogy a sok fehérje a tojásból meghajtott picit, azóta pedig nem is mentem újra a mellékhelyiségbe, miközben máskor azért többször járok oda, főleg ha 24-30 órát ébren kell lennem.

Bringámat nem tudtam megszerelni, mert a bolt 7-től 11-ig zárva tart, és ott az alkatrész. De remélem jövő héten már jó lesz, és akkor megint elindulhat a napi 40-60 km-es tekergélés, a futás annyira, de annyira utálom.

Jah, nagyon meg tudnék inni egy sört is, és az előbb adtam oda a munkatársamnak egy sütit, amit én kaptam, szerintem többet nyáladztam, amikor ette, mint egy kutya :( A kedvem is a padlón...

 

név

mennyiség

energia (kcal)

fehérje (g)

zsír (g)

szénhidrát (g)

Csirkecomb

2 kg

2640

418

104

10

Tojás

27 db

1836

145,8

135

8,1

Összesen

4476

563,8

239

18,1

2 napi szükséglet (15,3*súly+879)

5124

120

130

640

Egyenleg

-648

443,8

109

-621,9